Két éve nem írtam, szóval tuti nem nézi senki se ahogy a hülye mémeket se amiket pár hete kiraktam.

Minek is csinálok én bármit is?

Volt magyar tanárom mondta hogy írjak, írjak és írjak mert jót tesz meg az én dögrovásos életemen jót szórakozik a nép...de mondom senki se olvassa! De csak azért is elmondom, tessék figyelni!!!

Szóval.

Abban az elmúlt 2 évben elég sok minden megesett velem.

Új társaságokba kerültem és még egy párkapcsolatra is sikerült szert tennem.

Ami elég csúnyán félresiklott.

Arról nem is beszélve, hogy papírom is van a mentális problémámról, szóval most már van indokom pesszimistának lenni. Meg minek legyek optimista ha úgyis csak csalódás minden, faszom akar még többet csalódni!

Na, akkor most a szebb korú populációban felmerül a kérdés, hogy "19 éves kamasz kislány., hova temeti magát ilyen korán, ha tudná nekünk mennyi problémánk volt anno blablablablablablabla..."

Elmondom, hogy kurvára megvan a jogom ahhoz hogy szarul érezzem magam, akár éheznek a gyerekek Afrikában, akár nem, akár szarabb volt 50 évvel ezelőtt, akár nem. 

És ezzel nem fitogtatni akarom a felsőbbrendűségemet mint mentális beteg akinek joga van szarul lenni, mert "egészséges" embernek is joga van szarul lenni, mindenki máshogy éli meg az életét, valakinek nehezebben megy, na én azok közé tartozom sajnos.

De hát így szerettek, nem?

Ha nem, akkor is ilyen maradok, mindenki jegyezze meg: magadnak élsz, nem másoknak. Magadért, mert ha magaddal jól vagy, akkor lehetsz másokkal is jól. Ha "feláldozod" magad másokért, nem marad belőled semmi, és ezt konkrétan rajtad kívül nem sokan fogják észrevenni, csak akik igazán figyelnek. És azokból nincs sok, de már az a kevéske is erőt ad...

Szóval most visszahoztam a vérpesszimizmust az internetre, és még csak humorosra se sikerült, ez már elég rossz jel, nem? :c 

Szóval..

Amúgy boldog új évet :D húha, jókívánság és nevető szmájli....mi van velem???

Nah majd jelentkezem annak az egy embernek aki olvassa ezt a csodát, és az is tuti csak a muterom lesz, ő meg úgyis tudja...neki minek írjak blogot?

Pinkie Pooch

Megint 6 óra van. Illetve lesz 8 perc múlva. De amikor olvasod, akkor már nem lesz hatóra, mert akkor még írni fogom ezt a bejegyzést.

Szóval megint 6 óra van. Ismét elment egy jelentéktelen nap az életemből, amikor szinte semmi hasznosat sem csináltam. De miért?

Olvashattam volna, de nem volt kedvem, mivel nincs itthon semmi érdekes könyv. Mi egyebet is csinálhattam volna...?

Most gondolom azt gondolod, hogy én mennyire sekélyes vagyok, hogy még saját magamat sem tudom elszórakoztatni. Nos, sekélyes az nem vagyok, de tényleg nem tudom magam elszórakoztatni, ezért írok blogot. Hogy most mi lesz a fő téma, azon kívül, hogy 3 perc múlva 6 óra?

Hát, szerintem az unalom.

És mit lehet írni az unalomról, hogy ne und?

Na, most majd kiderül.

Otthon vagy. (1 perc múlva 6 óra). Végre örülsz magadnak, hogy nem kell iskolába menned, úgyis torkig vagy már, pedig még csak 1 hónapja van suli. (2 perccel múlt 6, most hagyták abba a harangozást). Úgy érzed, 2 napig tudnál aludni, mégis felkelsz korán, és nem érted, hogy miért. Fogod magad, fogat mosol, felveszel valami rongyot, és ledöglesz a kanapéra, fogod a telefonod, és nekiállsz nyomkodni. Átfut az agyadon, hogy mégis miért nem csinálsz valami normálisat, de aztán rájössz, hogy még túl korán van a normális dolgokhoz. Telik az idő, és te csak az elektronikus cuccaidat nyomod. Lesz 10 óra, 11, 12, majd délután 2, és te úgy érzed, hogy leragad a szemed, úgyhogy lerakod a telefont, majd keresel valami jó filmet a tévében. Persze, hogy nincs semmi. A gépeden nem nézel, mert lusta vagy még ahhoz is, hogy megnyisd a böngésződ. Fogod a telefonod, játszol. Lesz délután 3, 4, csetelsz a haverjaiddal, és rájössz, hogy megint elment egy napod a semmire, és úgy érzed magad, mintha valami napon száradó szardarab lennél. Nos, ha valaki netán máshogy van ezzel, akkor gratu, aki nem, annak meg üdv a klubban! Most gondolom azt gondolod, micsoda idióta vagyok, hogy még arra se vagyok képes, hogy egy napot eltöltsek normálisan. De tudod, miért van ez?

Ha nem, akkor most elmondom.

Mert ha az ember az egész életét úgy éli, hogy mások megszabják mit csináljon, akkor már nem képes feltalálni magát.

Hogy hogy értem?

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem átlagosan a napjaim reggel háromnegyed héttől körülbelül este hatig-hétig be vannak táblázva, és nem panaszkodom, mert egy részét én választottam. (hat óra múlt 11 perccel). Aztán jön egy pár nap, amikor nincs teendő, és akkor az ember csak néz maga elé, hogy na most mi van. Akik zenélnek azoknak jó, mert azok legalább tudnak gyakorolni, de akik nem, azoknak szar. Kivéve, ha ügyesebbek és okosabbak mint én, és blogírás helyett valami normálissal ütik el az idejüket. Én személy szerint most pláne nem is tudnék mit csinálni filmnézésen és olvasáson kívül, mert SZÖRNYEN lebetegedtem, de ha nem lennék beteg, akkor mit csinálnék? Elmennék az egyik barátommal mondjuk mekizni, jó. És ha nem ér rá senki? Rájövök, hogy nem tudom feltalálni magam. Nem tudok elmenni könyvtárba, itthon meg jelenleg történelmi jellegű könyvek vesznek körül, és most hirtelen egyik se szórakoztatna annyira, hogy azt olvassam egész nap. Filmet tudnék nézni, de nem tudom, melyik kötne le. Mondjuk a Titanic?

6 óra múlt 16 perccel.

És most nagyon furcsán érzem magam.

Eszembe jutnak a hűvös nyári esték, amikor ilyenkor még napsütés volt, és kint sétáltam valahol. Ha az embernek nincs mi lekösse az agyát, gondolkodik. Gondolkodik a múltján, és rájön, mennyire hiányoznak neki bizonyos dolgok, és azok mardossák a lelkét. Rájön bizonyos dolgok megoldására, de nem képes átszakítani a gátat ami akadályozza, azt, amit sok esetben ő maga állított oda. Rájön, mennyi mindent szalaszthat el, ha nem szedi össze magát.

De nem bírja összeszedni magát.

És már hat óra múlt tizenkilenc perccel, és még mindig nem szedte össze magát. Az ember agya nem bírja elviselni hogy feladat nélkül maradt, így jár, és jár, és jár, persze mindig azon, amin nem kéne, amitől csak még furábban érzi magát az ember. És rájön, hogy összességében ez egészen szörnyű.

Nem győzöm kihangsúlyozni, hogy akinek nem inge, azt Istenre kérem, hogy ne vegye magára, annak nagyon örülök, hogy jobban csinálja az életet, mint én.

Akik pedig ugyanúgy bénáznak, mint én, azoknak mondom, hogy nincsenek ezzel egyedül, ne törődjenek azokkal, akik megpróbálják ráébreszteni őket, hogy milyen rosszul is csinálják.

De hiába mondom, mert én is így teszek néha.

Bocsi ezért az unalmas cikkért, ami nem szólt semmiről.

És már 6 óra múlt 22 perccel.

Pinkie

Nos hello újra. Gondolom, mennyire vártátok már az újabb szörnyű cikkemet. Nos, a médiát már az elmúlt x évben jó sokan fikázták, és jó sok oldalról kapott kritikát, pl. az animésektől, akik azért hisztiznek, mert nincs anime, ellenben Marichuy meg Éjjel-nappal Budapest az van, az értelmiségiektől, akik szintén a haszontalan műsorokat szidják (mint jómagam), és még sok más. Viszont ahelyett, hogy még lejjebb tipornám a Feleségek Luxuskivitelben, Pumpedék, és a többi hasonló műsort, (amik szerintem olyan szörnyűek, hogy még említést se érdemeltek volna...) más oldalról közelítem meg.

A média, amely a tinédzsereket célozza meg

Itt most mindenre gondolok, a Szent Johanna Gimi-től a Violettáig. Ugye, ki ne ismerne olyan embert, általában lányt, aki ha meghallja Leiner Laura nevét, hisztérikusan magas hangon elkezdi sipítani hogy "Cortez, Nagy Márk, ahh!!!" Én is ismerek. Az SzJG-hez csak annyit fűznék hozzá, hogy 4-szer futottam neki, és negyedszerre sikerült elolvasnom...az elsőt. És még van 7 másik... (Akik nem ismerik, azoknak most mondom, hogy Leiner Laura egy írónő, aki arról híres, hogy egy sablonra megírt kb 178637215478 könyvet tinilányoknak, és mind a nyáladzásról szól. Egyetlen könyvét találtam olvashatónak, de a vége annak is csöpög.) Most ezzel nincs is semmi baj különben, aki szereti, olvassa, remek. Ugye, az alapsztori pl. az SzJG-nél, hogy van a csaj, a Renáta, az okos lány új suliba kerül, és összehaverkodik egy emós lánnyal meg egy stréber fiúval, és beleszeret egy Ádám nevű fiúba, akit - számomra rejtélyes módon - Cortez-nek neveznek. Nos, ez a Cortez egy "vérbeli rosszfiú", és ezzel a remek attitűddel belopta magát a kis okos lánykánk, Renáta szívébe. Oly annyira, hogy még gördeszkázni is megtanult miatta, hátha akkor felfigyel rá. (Én "csak" a Rubik-kockát tanultam meg kirakni egy fiú miatt...gáz vagyok, nem?) Hogy mit is akartam kihozni ebből az eddig halálosan unalmas leírásból? Csak annyit, hogy most azok a lányok, akik átérzik Renáta roppant különös és eszméletlenül egyedi helyzetét, azok remekül jártak. Na de...

Mi van azokkal a lányokkal, akik nem ezt szeretik?

Most tegyük fel, hogy van egy lány, akinek tetszik egy srác, aki nem túl beszédes. Tegyük fel, hogy a lány se. És mit lát maga körül? Hát, az egyéni eseteket nem tudom, de a médiában ilyen nincs, hogy két félénk antiszociális kamasz tetszik egymásnak. Nos, az életben van, és honnan fogják megtanulni kezelni ezeket a helyzeteket? Jó, hogy kapnak tanácsot, hogy "Beszélgess vele, hívd el randira" stb., de szerintem az ilyen esetűek úgy érzik, hogy ők nem normálisak, mert hogy nem ez a sztenderd. Persze, ki akarna olyan könyvet olvasni, ahol 200 oldalból 70 oldalon keresztül egymással évődnek szerencsétlenek? (Hát mondjuk én.) És ha valaki el is kezdi írni, rájön, hogy nem tudja, hogy csinálja, mert bizony visszahúzódó kamasz aggyal nehezebb gondolkodni. Hát, köszi! (Ha viszont mégis ismertek ilyet, belinkelhetitek...)

És most jöhetnek a műsorok!

Biztos azt gondolod, hogy elég legyen már, de itt még nem fejeztem be.

"Sajnos" nem sok olyan tévéműsort ismerek, amit tinédzserkorúaknak készítettek, most így hirtelen egyet tudnék felhozni példának, és az a Holnap Tali, amit az M1 tűzött műsorra, gondolván, hogy a magyar fiatalságnak mi más kéne, ha nem ez. Sajnálatos, hogy vannak, akiknek ez komolyan bejön. Aki nem ismerné, a Holnap Tali egy gimiben játszódik, és nem történik semmi azon kívül, hogy próbálják a szereplőket a valódi kamaszokhoz hasonlítani (Az első részben például egy fiú megmentett egy kiscicát, illetve egy lány reggel skype-olt a barátnőjével, és hisztérikusan mutogatta háztömb nagyságú pattanását, azt ordítva, hogy így nem mehet iskolába, illetve két srác videót csinált magukról ahogy karácsonyfaégőket tekertek magukra, és ilyeneket mondtak, hogy "nagyon hashtag" meg "nagyon yolo"). Mondanom se kell, hogy a színészi teljesítményüket még a Barátok Közt-Jóban Rosszban páros színészgárdája is meghaladja. Olyan tulajdonképpen, mint a Gyanú Árnyékában, kamasz verzióban.

Hasonló (illetve ugyanilyen) csoda a Középsuli, amit hála a Mindenhatónak csak interneten lehet nézni. És hihetetlen, hogy mennyien szeretik, de vajon ezek az emberek nem veszik észre, hogy milyen színvonaltalan és sekélyes műsort néznek? Nos, nem is szeretnék erről a borzadályról többet beszélni, mert nem akarom leírni még egyszer ugyanazt.

Nos, most az M1 köszönetet mondhat nekem, mert ingyenreklámot csináltam nekik. Jó fej vagyok, nem?

Amúgy, bocsi, ha valaki esetleg szereti ezeket, szíve joga, viszont én meg ugyanannyira utálhatom nyilvánosan, int amennyire ők szeretik nyilvánosan.

Hát ennyi lenne. Ez is szörnyű lett, mondanom se kell, és most viccen kívül.

Köszöntem'

Pinkie

Ki ne gondolná így? Nem kell ehhez pesszimistának lenni. Ismét minden reggel 6.30-kor kelni, reggel 8-ra bevergődni, és még nem meghalni az undortól. Aztán lehúzni 8-10 órát, távol az otthon melegétől, majd ezer évnek tűnő 40 percet eltölteni az undorító tömegközlekedésen idegen emberekkel együtt fuldokolva az életutálatban, kiégettségben és hajléktalanok bűzében.

Ki ne vágyna erre?

(Ez szarkazmus volt.)

És hogy tehetnénk mindezt jobbá?

Mi sehogy. Kijárunk tüntetgetni, kockás inget veszünk fel, és azt hisszük, hogy ettől majd alhatunk egy órával többet, meg lesz wc papír? Ugyan.

Aki ezt jobbá tehetné, nem fogja.

Túl komplex ez az egész. Elemezzünk néhány problémát egyenként!

Pocsék időbeosztás

Csak azért nem írtam le hogy SZAR, mert nem akarom a blog nem létező hírnevét még lejjebb rombolni...de most már megtettem.

Szóval.

Felkelsz reggel 6-6.30 tájékán. Reggel 8-tól az iskolában vagy d.u. 4-ig, utána még mész különórára (mert ki ne menne? Mindenki vagy sportol, vagy zenél, de legalább korrepetálásra jár, esetleg dolgozik valami mekiben...aki nem, na annak legalább ideje van...unatkozni). Szóval, itt tartunk, hogy heti 40 órát töltünk az iskolában, napi kb. 8-at. 8 óra munka, 8 óra pihenés, blabla...nos, gondolhatnánk, hogy megvan, de nincsen. Való igaz, hogy jobban jártunk, mint a szerencsétlen angol 10 évesek az 1800-as években akiket a bányában dolgoztattak napi 19 órában, de ettől még nekünk nem lesz jobb. Ott hagyod a sulit 4 körül, majd mész zenére, sportra. Nos, ez sem úgy megy, hogy akkor hatra már otthon vagy, ugyanis az adott helyre el kell jutni, és lehet, hogy ott még várni kell. Mondjuk, ha éppen vagy olyan szerencsétlen, hogy hatra tudtak beszorítani, mert előtted már minden hely foglalt, vagy éppen a többi kis delikvens nem ér rá később, akkor bizony, te hatkor kerülsz sorra, addig pedig járod az utcákat, ha van egy üres órád. Ugyanis mire hazaérnél, indulhatnál vissza, ergo fölösleges lenne hazamenned. Ott dekkolsz kb. 7-ig, hazaérsz fél nyolc-háromnegyed nyolc körül, letusolsz 10 perc, (mert belerohadtál a ruhádba, mivel tesi órád is volt, a zeneórád meg a negyediken, addig is kiizzadtál 8 litert), majd ha jó gyerek vagy, tanulsz mondjuk 10-11-ig. Ágyba kerülsz jó későn, aztán újra kelned kell, és ha stresszelős vagy, az alvás sem egy sétagalopp, lefekszel és akár két óra is beletelik, mire el bírsz aludni.

Eljutás a földi paradicsomba

Mondanom se kell, mikor már nem körzeti általánosba jársz, akkor bizony már sokszor akár egy órát is elutazgatsz mire beérsz a suliba, és mindezt olyan környezetben, amit mindenki utál. Legyen az villamos, busz vagy troli, mindenki utálja, mert kosz van, bűz, és az emberek egymást tiporják a halálba, mindezt olyan fejjel és kisugárzással, hogy nem csodálnám, ha egyikőjük holnap reggel felordítana a megállóban, hogy "Ugorjunk a villamos alá!". Na most, a tömegen nem tudunk változtatni, de az emberek hozzáállásán elvileg igen, csakhogy ez nem ilyen egyszerű, mint amilyennek hangzik. Ez már társadalomkritika és társadalomelemzés volna, és akkor még hosszabb lenne a bejegyzés és még jobban unnád, szóval ezt most hagyjuk. A lényeg, hogy (csúnya szó jön) mindenkinek a fasza kivan. Ezzel gondolom mindenkinek magának kell megküzdenie, hogy másoknak milyen egyéni bajai vannak, azt nem tudom, de esetleg lehetne valami ingyenes pszichoterápiát nyitni köztereken idegenekkel, ahol egy nagy körben megfogjuk egymás kezét, és csillámpónikról szóló dalokat énekelünk, hátna az segít. Csak nem jönne el rá senki. Szóval, az utcai légkör sem lesz jobb.

Mit mondjak még? Elég érv ez ahhoz, hogy elhidd, mekkora szenvedés ez az egész.

Most, hogy ezt írom, csak még frusztráltabb lettem.

Abba is hagyom, úgyis szar lett ez is.

Köszöntem'

Pinkie

Milyen szörnyű! Először is az, hogy nem követi senki a blogomat. Pedig, igenis lenne értelme. Ez a blog remek hely azon pesszimista személyek számára, akik nem tudják hol kiélni végtelen negativizmusukat (már ha van ilyen szó). Akkor feldobnám az első témát, hogy milyen szörnyű, hogy minket, pesszimista embereket mennyire lenéznek. Összekevernek minket azokkal, akik minden apróságon siránkoznak. Akkor, kedveseim, most vázolnám a különbséget.

Azok, akik a semmin nyavajognak

Effektíve igen, a nagy semmin nyavajognak, sajnáltatják magukat, és azt gondolják, náluk jobban nem szenved senki a világon.

A pesszimisták

Ők (azaz mi) nem képesek az életet a szebbik oldaláról szemlélni, esetleg csalódások tömkelege után már nem  képesek, vagy nem mernek hinni a pozitív változásban, végkimenetelben. És sajna a világ nemigen fogadja ezt el, és elkönyvelik őket az előzőeknek.

Ugye, milyen szörnyű? Na de most viccen kívül.

Na de úgyse olvassa senki...tudtam én, hogy ez lesz.

Azért örültem'

Pinkie